Mindig is husi gyerek voltam, ennek ellenére a mozgás mindig is jelen volt az életemben. Természetesen minden csak hobby szinten: fociztam, úsztam, kézilabdáztam, röplabdáztam. Az intenzív sport és a túlsúly kombinációja egy nem várt esemény felé sodort. Átestem egy csípőműtéten, ami után pár évig a fizikális terhelést vissza kellett venni. Következményeként még jobban felszaladtak rám a kilók. Igazából sosem adtam fel, hogy egyszer normális testalkatom legyen. Miért is mesélem el ennyire részletesen neked? Azért, hogy lásd, nem vagy egyedül a problémáiddal, a szorongásaiddal és a saját vágyaiddal. Vagyis, hogy elérj egy számodra álom alakot.

Hosszú út vezetett a mostani formámig. Kezdjük az elején:

Szinte az egész családom túlsúlyos és én be akartam bizonyítani, hogy nem kell mindig a genetika mögé bújni, kifogásokat gyártani. Igenis akarattal, hosszú-hosszú küzdelemmel bármire képes vagy. Az első pofon, ami az utamon elindított egy kedves barátom mondata volt: „Mostmár nagyon kövér vagy, nem akarsz valamit kezdeni magaddal?” – kérdés volt. Ekkor eszméltem rá, milyen nagy bajban vagyok. Ott bizony ráébredtem, hogy tenni kell valamit. Megkerestem egy személyi edzőt, akivel elkezdtem edzeni. Dietetikus pedig segített a táplálkozásomban. A két dolog együttesen meghozta az eredményeket. Pörögtek lefelé a kilók, és egy év alatt lement 41 kiló.

Az új külsővel minden megváltozott. Az életem 180 fokot vett. Új munkahely, új párkapcsolat – minden megvolt, ami a boldogsághoz kell. Aztán szépen lassan elkényelmesedtem – elmaradt a sport és elkezdtek visszajönni a kilók.

Azt gondolom, hogy minden okkal történik és meg kell érni azokra a bizonyos dolgokra. Fejben valójában sosem hittem el, hogy megcsináltam ezt az átalakulást. Vásárlásnál mindig a nagyobb méretű ruhákhoz nyúltam ösztönösen. A testem elérte a kitűzött célt, de a lelkem nem nőtt fel a feladathoz. Úgyhogy visszagurultak a kilók.

Elég hosszú idő eltelt, mire ismét az elégedetlenség, rossz közérzet vette át a helyet a hétköznapokban. A párom azt mondta: „Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy, vagy változtass rajta!”

Ismét felkerestem a régi edzőmet, aki ekkor már kismama, babamama tornákat tartott. Fizikai állapotom azt tette lehetővé, hogy a kismamákkal tornázva szerezzem vissza meggyengült fizikumom. Elkezdtük megreformálni az étkezésemet mellé és öt hónap alatt lement 17 kiló. Viszonylag gyorsan fejlődtem. Az edzések nem hozták már a várt hatást – új ingerekre volt szükségem. Úgy éreztem, váltani kell, mert formásodni szerettem volna.

Így kerültem kapcsolatba a mostani mentorommal és edzőmmel. Ő vezetett be a boot camp világába, ő általa szerettem bele ebbe a mozgásformába. Ebben megtaláltam önmagam, a saját kihívásaim, önmagam – amiben kiteljesedhettem. A mozgás nem volt többé kényszer, csak örömforrás, ami természetessé és az életem szerves részévé vált.

Így kezdtem el a testem reformálni, amit aztán súlyzós edzéssel egészítettünk ki. Hosszú folyamat izmot pakolni magunkra és közben fogyni is, de nem adtam fel. Így ment le összesen 35 kiló két év alatt.

Közben egyre erősödött bennem a gondolat, hogy ez a sportos világ nekem van kitalálva.

Szerettem volna jobban belemélyülni a test átalakításába, mert láttam és éreztem, hogy az emberek bizalommal fordulnak felém. Szeretnek velem edzeni, tudom őket motiválni, húzni a példámon keresztül. Ez nagy hatással volt rám.

A boot camp világa annyira magával ragadott, hogy ezt az érzést szerettem volna másnak is átadni. Elhatároztam, edző leszek. Belevágtam a sport útjába és immáron személyi edzőként dolgozom, formálom a testeket és tartok csoportos boot camp órákat.

Ez az én történetem, melynek fontos üzenete, hogy merj az álmaidnak élni, merd azt megvalósítani és merj újba vágni, az ismeretlenbe, mert nem tudhatod mit hoz a jövő, mennyire fogja az életedet az megváltoztatni. Úgy érzem, jól döntöttem, mert ez az én utam, nekem ez lett megírva, hogy másnak át tudjam adni a sport adta örömöket és sikereket, hogy bárki képes arra, amit én véghezvittem.

Saját történetemet látva úgy gondolom, hogy hitelesen tudom közvetíteni azt az üzenetet, miszerint te is képes vagy kihozni magadból a maximumot és minden esélyed megvan rá, hogy azzá válj aki szeretnél lenni. Gyere, tarts velem és dolgozzunk együtt önmagadért.


Végzettségeim

  • Triplex tréner (Triplex tréning) - Almásy Mozgásakadémia
  • Fitmummy postnatális tréner ( Szétnyilt hasizom, szülés utáni regeneráció, edzés) - Almásy Mozgásakadémia
  • Running Strong - R-med
  • Preventív gerincedző - Almásy Mozgásakadémia
  • PSX-felfüggesztéses tréner - Almásy Mozgásakadémia
  • Komplex szemléletű funkcionális edző - Almásy Mozgásakadémia
  • Személyi edző - Fitness Akadémia
  • Testépítő, sportoktató - Fitness Akadémia
  • Boot Camp tréner - R-med

Mit nyújtok számodra?